Kire ütött ez a gyerek?- avagy transzgenerációs minták a családban

Amikor lányunk vagy fiunk potnosan úgy áll meg a konyhában, mint a régen elhunyt nagyi. Vagy amikor ugyanaz a az étel a kedvence, mint amit majdnem elfelejetett nagybácsi szeretett nagyon.  De lehet hogy pont olyan konok és dacos, mint egy másik felmenőnk. Mi törtétnik itt?  Nézünk angyokat. Nem is ismerte, sosem találkoztak akkor hogyan?

A transzgemerációs minták néha nagyon látványosan de sokszor csemben megbújva vannak jelen  családrendszerünkben.  Nem mindig könnyű észrevenni őket.  Ötudatlanul formálják a személyiségünket, az emberi kapcsolatainkat, és a sikereinket is befolyásolhatják.  Sokszor olyankor vesszük észre, ha valamilyen helyzetben újra és újra elbukunk: pont mint az apánk….mondanánk. Többféle módon is leképezhetjük a szüleinket, hiszen gyerekkorban látjuk őket, halljuk ahogy beszélnek, és tapasztaljuk az élet változásaira adott reakcióikat. Szinte megtanuljuk és magunkba szívjuk az adott túléléi megküzdési módot. És mi is átadjuk gyermekeinknek. Az utóbbi időben nagy figyelmet kapott ez a téma azzal egyidejűleg ahogy elindult az a folyamat egyre több embernél, amit tudatosodásnak is hívhatunk: vagyis hogy megfigyeli önmagát, viselkedését, helyzetekre adott válaszait és megküzdési módjait. Ahogy nyitottá válunk magunkra és környezetünkre egyre több minden veszünk észre, pl a transzgenerációs mintákat is.  Addig, amig ez egy culi mosoly, testtartás vagy kézlegyintés a nagyitól senkit sem zavar. De ha ezek már fejlődést, sikert vagy  a boldogulást gátolják már tenni szeretnénk ellene. De hogyan?

Az első lépés, és legfontosabb lépés: hogy tudatosítjuk a mintát ( hogy pontosan mit csinálunk). Megfigyeljük, hogy milyen körülmények között, milyen helyzetben, milyen konfliktusban, kontextusban csináljuk és mit akarunk vele elérni.  Hogy szeressenek? Hogy  valami (család, közösség, társaság) részei maradjunk? Hogy elkerüljük a kiközösítést? Hogy elkerüljünk egy konfliktust vagy  veszekedést, vagy elutasítást? Ezek mind nagyon fájó dolgok és egy régebbi traumán alapulnak, melyek nem  velünk történtek először (hiszen lenyomatuk ott van családunk történetében és mi DNS-ünkben kódolva hozzuk magunkkal) és nehéz szembenézni, kinyitni és elhordozni megbírkózni velük. Az is fontos a feldolgozáshoz, hogy ezek a traumák megvannak a saját életünk történetében is. Tehát a feldiolgozást kezdhetjük itt is. Bármelyik utat választjuk, kérjük szakember támogatását a folyamatban. Ha családi vonalról közelítjük meg a mintát, erre nagyon jó eszköz a Helliger féle Családállítás módszertana, ahol az egész család történetével foglalkoznak és az egymás közötti viszonyokat hozzák egységbe és egyensúlyba. Az egyéni élttörténeten  való munkát választjuk ( amely véleményem szerint nem megkerülhető), akkor kineziológus  vagy pszichológus, vagy trauma felddolgozással dolgozó szakember segítségét kérhetjük.

De honnan jönnek ezek a minták és  hogyan öröklődnek? Az egyre nagyobb számban elérhető kutatások azt mutatják, hogy ezek a régi élmények ugyanúgy eltárolódnak és öröklődnek a génjeinkben, mint a hajszín vagy bőrszín. Végeztek kutatásokat német haláltáborokat megjárt  túlélőkkel és örököseikkel és mind azt találták, hogy eleve magasabb  alap szorongás szinttel élnek.  Viszik magukkal a régi történetet biokémiailag magukban kódolva. És ez a válasz,  testünk biokémiája jeleníti meg a mintát és hoz minket abba a helyzetbe, hogy ugyanazt érezzük, mint őseink. Ha megváltoztatjuk a viselkedésünket, adott reakcióionkat meg tudjuk változtatni a biokémiánkat. És igy új mintát teremtünk. Ezért nem kerülhető ki az egyéni munka, mert mi magunk kell változtassunk  ezáltal változzunk.

De mi a helyzet a gyerekekkel? Ha gyerekemen látom egy egy gátló minta megjelenését. A gyerekek nagyon sokszor olyanok, mint a lápások: felhívják valamire a figyelmet, amit bennünk is rejtetten ott van. Tehát első lépés lehet önagunk „átviszgálása” és a minta tettenérése  magunkban.  És akkor már vissza is jutottunk a korábban említett módszertan első lépéséhez: tudatosítás, melyet a megvizsgálás, önreflexió majd a terápiás munka (családállítás  és vagy egyéni munka) követ. Gyerekek esetében  elvihetjük egyszerűen  Családállításra a kérdést, mert lehet egy másik rokon mintáit fedeztük fel rajta, de sose hagyjuk ki az önreflexiót. És vele is beszélgessünk el arról, hogy adott helyzetben még milyen megoldások, reakciók vagy utak lehetségesek. Ehhez írhatunk mesét róla vagy közösen vagy választhatunk olyan meséket, ahol a főhős hasonló helyzetben van és találja meg a megoldást.

Eddig csak a gátló transzgenerációs mintákról beszéltünk, de egy családban lehetnek segítő erők és minták is. Érdemes őket is felfedezni, megismerni és tudatosan használni boldogulásunkra.

Érdekelhet még: https://pile.hu/spiritalis-neveles-de-hogyan

Szeretnél tudatosan segíteni? Nézelődj az online  workshopok között: Online workshopok