Hagyd játszani!

Ma került a szemem elé Vekerdy Tamás egy írása arról, hogy a mai gyerekek beszédkészségének romlása mögött az áll, hogy nem mozognak eleget. Vekerdy Tamás írási könyvei mindig ipspiráan hatnak rám. Természetes gyermeknevelési elvei pedig mindig jónak bizonyultak életemben. A mozgással kapcsolatos megjegyzése felkeltette a figyelmemet, mert gyerekekkel foglalkozó szakemberként én is azt tapasztalom, hogy a gyerekek növekvő  számú tanulási problémája, figyelem tartási nehézsége, idegrendszeri éretlenség gyakorisága összefügg modern, kevesebbet mozgó életünkkkel. Azt is észrevettem, hogy a gyerekek valahogy kevésbé bátrak és kalandvágyóak. Jobban szeretnek komfortzónán belül maradni. És erre lehetőséget nyújt nekik az  online tér, a számítógépes játékok. Van, aki közülünk már 7 évesen azt mondja, hogy csak arra tud gondolni ha vége az iskolai hétnek és jön a hétvége és játszhat Minecraftot. És ez azért jó, mert ő ott ügyes és erős és mindent meg tud csinálni. Pedig Budapest közelésben él, egy  faluban  egy kertes házban és kimehetne a kertbe, vagy akár a faluba, a határba is játszani a többi gyerekkel.  Bár lehet már ebben a modern falubna nem járnak ki a gyerekek egész nap játszani és csatangolni, mint 30-50 évvel ezelőtt.

De mit vesztünk ezzel?  Johann Hari figyelemről írt könyvében  nagyon  részletesen összefoglalja  a világ változásának, a szabad játék eltünésének hatásait, melyek teljesen egybevágnak saját tapasztalataimmal. De kezdjük az elején!  Kutatások szerint az amerikai gyerekek csak 10%-a töltötte szabadidejét a szabadban rendszeresen egy 2003-as felmérés szerint. A gyermekkor napjainkban zárt ajtók mögött telik el többnyire felügyelet alatt.   Az én gyerekkoromban  az 1980s évek elején egyedül mentem iskolába és jöttem haza már első osztályosként. Ez manapság elképzelhetetlen.  Szüleim és  nagyszüleim pedig egész nap nyáron felügyelet nélkül, illetve egymást felügyelve játszottak Rákoskeresztúron de az ötvenes éveiben járó férjem is még olyan emlékeket mesél, ahol egyedül ment és jött a  Duna parti játszótérre délutánonként vagy járt kisiskolásként a Nemzeti Múzeumba fegyvereket  és páncélokat nézegetni a VIII. kerületben lakva. Ma annyira félünk, hogy gyerekeinkkel történik valami, hogy nem veszítjük egy percre sem szem elől öket, okostelefonokat és okosórákat , helymeghatározó applikációkat adunk nekik, hogy biztonságban tudjuk őket. De tényleg jót teszünk ezzel? Egy amerikai újságíró Lenore Skenazy engedett 9 éves  fia  kérésének, aki egyedül szeretett volna hazatalálni  egy távolabbi helyről New Yorkban. Erről a sikeres önűálló kalandról, és fia érzéseiről cikket is írt, melynek  hatására a vliág legfelelőtlenebb anyájának kiálltották ki. Ekkor rájött, hogy napjainkban az a jó anya, aki nem téveszti szem elől egyetlen percre sem gyermekét. De mit tanítunk ezzel gyermekünknek? Hogy a világ veszélyes és te egyedül, nélkülem nem boldogulsz. A gyerekek az idők kezdete óta együtt játszottak a szabadban és többnyire felügyelet nélkül. Ezek a játékok során tanultak meg együttműködni. Próbálták ki a külnböző szerepeket, kitalált játékokkal fejlesztették a kreativitásukat és problémamegoldó képességüket. Tágították az ismereteiket és tapasztalataikat. Élményeket gyűjtöttek és kirpóbálták magukat helyzetekben és lehet néha bajba kerültek, de együtt másztak ki onnan. Erről szólnak a nagy ifjúsági regények, gondoljunk csak  a Pál utcai fiúkra vagy  Tom Sawyerre vagy Huckleberry Finnre.  De a lányok által kedvelt  Váratlan utazás-ban s az King gyerekek számos kalandját  ismerhetjük meg melyeket mind mind önállóan illetve közüsen csak gyerekek tettek. Volt egy saját világuk, mely tudásukkal együtt tágult.

Az, hogy kevesebb a mozgás, illetve a szabad mozgás a gyerekek éltében, már számos területen megmutatkozik a mai generációkon. Sokkal gyakoribbak az idegrendszeri értelenségi tünetek (egy pár évvel ezelőtt egy dunaújvárosi óvodában 100 gyereken végzett mozgás felmérés azt mutatta, hogy 92 gyereknek volt  valamilyen lemaradása, idegrendszeri éretlensége)  és ezért sokkal több gyerek szorul mozgásfejlesztésre. Az agyunk fejlődéséhez szükség van a mozgásra. Patkányokon végzett kutatások is igazolták, hogy azok a példányok, akik mozoghattak és játszhattak társaikkal fejletteb idegrendszerrel rendelkeztek, nem mozgó és játszó társaiknál. Paul Dennison egyenesen azt mondja: ” mozgás a tanulás kapuja” – vagyis mozgás nélkül nincs tanulás. Mégis azt várjuk a gyerekektől, hogy mozdulatlanul ülve a helyükön tanuljanak és adjanak számot a tudásukról.

Dr. Isabel Behncke kutatásai szerint a játék 3 fő területen befolyásolja a gyerekek fejlődését:

• kreativitás és képzelőerő
• társas kapcsolatok
• éltekedv és örömélmény.

A játék teremti meg a személyiségünk alapjait, a stabil személyiség alapjait, melyre a nevelés épít később. Ahhoz,  hogy később összpontosaítani tudjunk szükség van a kötetelen játékra. Manapság a gyerekek felügyelet mellett játszanak és a felnőttek állapítják meg a kereteket és szabályokat. Ha valamilyen konfliktus alakul ki a felnőttek oldják meg, rendezik el. Így a gyerekek nem tanulják meg ennek módjait és lehetőségeit. Ha elakadnak szintén ott egy felnőtt, aki megoldja és elrendezi a dolgokat így a problémamegoldó képességük sem fejlődik. Tehát hiába a jó szándék valami ilyen üzenet sül ki belőle a gyerekek felé: „Tessék, ez  itt a környezeted. Én már feltérképeztem neked, semmi szükség rá, hogy felfedezd . ” Az is hozzá tatrozik a teljes képhez, hogy a házi feladatok mennyisége is megnövekedett (egy Egyesült Királyságbeli kutatás szerint 1981 és 1997 között 145%al). A mai gyerekek szabadideje tehát  házi feladatozással, tanulással, filmekkel és kütyüzéssel illetve szüleikkel való vásárlással telik túlnyomó részben.

Minden kutatás és tanári, fejlesztői tapasztalat azt mondja, hogy a tanulás legjobb és leghatékonyabb módja a játékon keresztüli tanulás, azaz maga a játék. De mégsem jut idő a játékra. Jó kis paradoxon. A játék tanít tanulni. Ha gyerekeket megfosztjuk a szabad játéktól és azok adta kihívásoktól nem tanulnak meg megküzdeni a váratlan dolgokkal. Egyre emelkedik a szorongással küzdő gyerekek száma. És a szorongás hatására ezek a gyerekek nehezebben tudnak figyelni.

Egy másik fontos  dolog is elveszik a szabad játék eltünésével: a motiváció. Sok szülő mondja, hogy nem tudja motiválni gyermekét pedig már mindent kipróbált. A motivációnak 2 formája van: a  belső -amikor azért csinálunk valamit, mert az örömet okor nekünk –  és a külső – amikor valami jutalmat, előnyt, jövedelmet kapunk érte. Lehet ez külső megerősítés  is.  (pl. kiposztolom a Facebookra, hogy nyertem) A  belső motiváció  előnye, hogy sokkal tovább tart még nehezebb helyzetekben is  és könnyebb az adott dologban fenntartani a figyelmünket. A mai gyerekek életét a felnőttek, azok, szabályai és azok által felállított külső motivációk lakotják. Nincs is idejük elmélyülno és megkeresni magunkban, illetve dolgokat kirpróbálva rájönni mit is szeretnek igazán és mi motiválja őket. Vagy egy kiskamasz kliensem, akitől bármi választást kérek vagy kérdezek a válasza mindig: mindegy. És komolyan is gondolja. Nem is hiszi el, hogy van választása és már neki sem fut. Long Islanden egy iskolában a tanárok  a nemzetközi játéknapon szabad játékot hirdettek. Bevittek az osztálytermekbe játékokat és mondták a gyerekeknek, hogy szabad a játék. A  gyerekek egy kis része rohant is és játékokban kezdett, de egy nagyobb részt csak állt tanácstalanul. Volt akinek annyira nem volt ötlete, hogy inkább lefeküdt a terem végében és elaludt. A gyerekek nagy része nem tudta hogyan lehet kötetlenül, instrukciók nélkül játszani. Megszokták, hogy irányítják a figyelmüket. Ez az iskola is később csatlakozott ahhoz a programhoz, melynek neve Let Grow. Ebben a programban résztvebú iskolák az Egyesült Államokban vállalják, hogy  havonta 1 alkalommal a gyerekek azt a házi feladatot kapják, hogy menjenek haza és csináljanak valamit teljesen egyedül. Aztán számoljanak be az osztályna róla. Tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a kalandok során a gyerekek új ismereteket és tapasztalatokat gyűjtenek, kilpnek konforzónájukból és felfedezik saját tehetségüket. És mindamellett nagyon élvezik. Addicionális hatása, hogy tanulási és figyelmi képességeik  pedig javulnak.

Most úgy tűnik, hogy legjobb szándékkal tesszük tele gyermekünk naptárját különböző fejlesztő, tanító hasznos programokkal csak épp a legfontosabb marad ki belőle: a szabad játék. Ezt a héten egyik kis elsős  kliensem  ki is fejezte, hogy nem szeret már úszásra járni mert mindig megmondják mit kell csinálni és csak a végén lehet  EGY KICSIT játszani.   Hallgassuk meg őket, mert bár kicsik, tudják mi a jó nekik. És talán megállhatunk egy kicsit újratervezni és olyan irányt venni, amivel tényleg segítjük gyermekeinket, hogy kompetens boldog felnőttek legyenek. És ehhez nem kell más tennünk, csak hagyni őket  szabadon játszani….

Érdekelhet még: Figyelem probléma: Egyéni vagy társadalmi probléma? vagy még ez is: Helikopter szülők

Szeretnél tudatosan segíteni? Nézelődj a workshopok között: Online workshopok