‘Teljesítmény’- Barát vagy ellenség?

Amikor  családokkal dolgozom két nagy probléma szokott  előfordulni a teljesítménnyel kapcsolatban. Az egyik, hogy valaki mindig 100%-on szeretne teljesíteni a másik pedig, aki úgy tűnik kívülről, hogy mintha nem is akarna teljesíteni. Mintha az egész kérdéskör hidegen hagyná. De mitől lesz az egyik ilyen és a másik olyan. Akár még egy családban is.

Felnőttként megszoktuk, hogy feladatok és erdmények között lavírozunk. Elvárják tőlünk a teljesítményt, a feladatok megoldását és többnyire még határidők is kapcsolódnak hozzájuk. Ez annyira a részünk, hogy talán nem is annyira mások várják el, hanem már mi magunk magunktól. De honnan jön ez és mikor alakult ez így? Hogyan is kerültünk ebben a körbe bele?

Amikor megszületünk és rácsodálkozunk a világra még nem törődünk semmi elvárással.  Csak a  bennünk lévő kiváncsiság hajt abban, hogy megtanuljuk irányítani testünket: megértsük a beszédet, megérintsünk és megízleljünk  lehetőleg mindent ami az utunkba akad.  Megtanuljunk ülni, járni, futni és ugálni. Felmászni és leesni. Az első, ami talán mások kedvére (főleg édesanyánk kedvére) teszünk az a bilizés és a szobatisztaság. Talán ez nevezhető az első igazi saját teljesítménynek. Ezek az első játszmák a családban, mert ezt nem lehet siettetni, előrehozni, kihagyni vagy valami trükkel a gyerekbe csepegtetni. Megcsinálja, amikor megérett rá az idegrendszere. Itt találkozik először a körülötte lévők  türelmetlenségével és elvárásaival. És  talán itt ízleli meg a saját produktum elismerése után kapott dicséret örömét és a siker ízét.

Erik Erikson fejlődéspszichológus elmélete szerint életünk 8 fejlődési szakaszra bontható. Elmélete szerint az egész életen át tartó változás szakaszokra bontható, melyek előre meghatározott lépcsőknek tekinthetők az emberek életében. Alapfeltevése, hogy minden periódusban elénk kerül a megoldásra váró konfliktus, melynek sikeres vagy sikertelen megélése befolyásolja a további előrelépést. És miért is hoztam ide ezt az elméletet? Mert hogy az iskolába lépés egyilyen  új szakasz mindenki életében. El kell sajátítani egy új rendszert,  új képességeket, eszközöket használni.

Új szabályokat tanulni és közben kapcsolódni másokkal. Új szerepek kerülnek elő,  új célok és új feladatok és közben a többieket is figyelve előbukkan a meg nem felelés, sikertelenség érzése. Ki tudom e bontakoztatni a képességeimet az új eszközök segítségével vagy ezek épp gátolnak, hátráltatnak engem. Ez az időszak a teljesítményről, a teljesítésről  szól. Annak a megtapasztalásáról, hogy szorgalmas munkával elérhetem e a céljaimat vagy inkább hagyom az egészet, mert úgyis reménytelen. Értékes tagja vagyok e a világnak? Elismerik e a teljesítményemet? Észreveszik e az erőfeszítéseimet?  Ha  ebben az időszakban elmarad a visszajelzés, elismerés az a kisebbrendűség és önbizalomhiány kialakulásának csíráit teremti meg. Azt közvetíti a gyerek számára, hogy nem értékes a munkája és erőfeszítése. Elmarad a jól végzett munka öröme. És öröm nélkül nincs motiváció és elfogy a lendület.

Fontos lenne ebben az életkorban, hogy a gyerekek saját tempojukban tanulhassanak és gyakorolhassák új képeségeiket. És az elismerés a munkájukért, saját magukhoz képesti fejlődésükért járjon és ne egy általános mérce alapján. Hiszen mindenkinek van egy egyéni tempója (a Brain Gymben ezt PACE-nek, egyéni tanulási temponak nevezzük). És ez az, az  állapot amiben mindenki a saját legjobb teljesítményét nyújtja. Amikor ebben működünk, akkor  visszatér a kisgyermekkori kiváncsiság, az alkotás és tapasztalás öröme.

Amikor nem teljesítő, motiválatlan, lusta gyerekekről esik szó, akkor  meg kell ismernünk a történetüket, ha segíteni szeretnénk nekik. Hol veszett el az öröm, az amit a teljesítmény után élhetünk meg? A jól elvégzett munka öröme. Talán kicsit korai volt a sulikezdés – ez  többnyire fiúknál fordul elő, akik maradtak volna még  játszani -, vagy  túl szigorú a tanító néni. Talán kicsit gyors a tempó.  De egy rejtve ott lapuló csecsemőkori reflex, mely gátol, nehezít is ott lehet.  Vagy egy allergia, vércukorszint ingadozás vagy bármilyen más testi tünet, mely adott időszakban nehezítette az új helyzet, feladatok megoldását. Amikor tanulási stresszekkel dolgozunk fontos kérdés, hogy egy képesség hiánya miatt alakult ki a tanulási blokk? Vagy inkább  egy érzelmi alapokon, rossz tapasztalaton alapuló tanulási stressz gátolja bizonyos képességek működését és használatát. Bármelyik is áll fent, az eredmény: hogy nincs eredmény, azaz teljesítmény. Egyéni oldásokon és balance-ok segítségével ezeken dolgozunk.

Szülőként azt tartom fontosnak, hogy minden esetben értékeljük gyermekünk munkáját és elért eredményét. Kérjük azt tőle, hogy mindig tegyen meg minden tőle telhetőt és ha ezt megtette, akkor ez legyen értékes teljesítmény. Tudjuk, hogy az öröm az, ami hosszútávon teljesítményre tud sarkallni bárkit.

Érdekelhet még:https://pile.hu/hagyd-jatszani

Szeretnél tudatosan segíteni? Nézelődj az online  workshopok között: Online workshopok